3hét... sok vagy kevés? teljesen relatív a kérdés. Nyelvet tanulni talán pont ideális, nyaralni sok, távollenni a családtól, haveroktól szintén sok, de megéri, mert az ember világot lát és a régi angol mondás szerint ("travelling broadens the mind") hazatérve más szemmel látja az itthoni dolgokat is. Hát akkor jó csemegézést...!

Na szóval a történet lényege annyi volt, hogy idén 2008. június 22-én egy vasárnapi napon egy e-tickettel elindultam a bécsi repülőtérre, ott nagynehezen sikerült megtalálnom a kaput ahol becsekkolhatok, valamint a Gate-t is, amit nem tudom hogy hívnak magyarul, de természetesen a jegyemen más Gate szám állt, így nagy köröket kellett futkoznom mire egy infotischnél sikerült megkaparintanom a számomra szükséges "kapu?" számát. Innét már ment a dolog, fel a gépre, 1 óra repülés majd landolás a berlini Tegel repülőtéren, ahol 3 GLS felíratú sapit viselő csaj várt, akik beraktak egy taxiba, a taxis meg kivitt kibaszottul a város szélére, értsd: utolsó utcája Berlinnek, hogy ott lesz a szállásom. Indulás elött úgy tudtam, egy családdal fogok lakni, de időközben kiderült csak egy 54 éves ápolónő lesz a lakótársam, mert a férje meghalt, lánya elköltözött. Szegénykém igencsak megvolt zuhanva de azért jó fej volt, és a szállás is rendben volt, csak ne lett volna olyan rohadt messze. Első estémen a szintén Berlinben tanuló unokatesómmal elhatároztam hogy összefutok és megnézzük együtt az aktuális EB meccset (spanyol-olasz). A meccset egy török stílusban épített sátorban néztük, ahol lelehetett inni a belépő árát 3 Euro. Hosszabbítás,11es párbaj, spanyol győzelem, nagy öröm, viszont kint hatalmas vihar és elmúlt éjfél. Ilyen későn már alig jár busz, metro még csak igen, de az nekem tekintettel a "belvárosi szállásra" nem volt elég, így már első nap se tudtam otthon aludni XD. Unokatesóm, aki egyébként egy volt osztálytársáéknál csövezett befogadott egy éjszakára, szal az alvás megoldódott.

2.Nap-1.hét: másnap reggel viszonylag korán 8kor kelés, rohanás a suliba, aztán gyorsan megírtam a szintfelmérő tesztet, de hogy is mehetett volna simán, itt is beugrott egy baki! Mondja a csajszi, a Cafe-ba menjek ott írjam meg, na de két hely volt ami kávézásra is alkalmas volt, én naná, hogy a rosz irányba mentem. Itt kérlek szépen mindenki kajált, ezért a svédasztalos reggeliből úgy gondoltam én is kiveszem a részemet és gyorsan egy ingyen kajával kezdtem, mivel úgy gondoltam ez ingyenes, persze csak én hittem ezt:), de nem volt para, olyan magabiztosan kajáltam, hogy egyből azt hitték valami helyi arc vagyok, aki fizeti a menzát! Magáról a tesztről: könnyű volt, főleg az első fele, vége felé egy-két baki becsúszott, meg ugye új környezet, blablabla kb közepesen sikerült B2es szint elejét dobta ki a gép nekem, ám miután sor került egy interjúra velem, ahol alig tudtam nyökögni márcsak B1+ volt a szintem! Kaptam egy lapot, amin szerepelt az óráim száma, és helyszíne, majd ezután felkutattam a termemet, ami kb dél-keleti fekvéső aprócska terem volt, ahol körben ültünk. Volt itt rajtam kívül mindenféle diák: albán, svájci, olasz, svéd, holland. Gyors bemutatkozás mind mi mind a tanár részéről és kezdődhetett is a mutatvány. Napközben az óráim úgy néztek ki, hogy 9-kor kezdődött az első Block (itt főként szókincset vettünk), ami  fél 11-ig tartott, majd fél óra szünet és 11-től fél 1-ig a 2. Block (itt inkább nyelvtanoztunk). Fél 1-től fél 2-ig volt egy hosszabb- úgynevezett ebédszünetünk, amikor is általában elugrottam a 2 sarokra lévő pénzmosó kebaboshoz és bedobtam a jól megérdemelt Döneremet 2 euroért. Itt nagyon fontos volt a kezdeti fulladások után megtanulnom ezt a mondatot: Bitte ohne scharfes Soße!, ugyanis olyan rohadt csípős szósszal adták, hogy tüzet hányt tőle az ember. Na a gyors kaja után, vissza a suliba, itt pedig következett a kedvenc órám: az intenzív KURS. Ez nem volt kötelező, ezért külön kellett fizetni, de nagyon megérte! Itt már csak páran. 3-4 voltunk órán és másfél órán keresztül miénk volt a pálya, hogy beszéljünk. Ezt rohadtul élveztem, végre kibontakozhattam a nagy pofámmal és nem csak a sablonos témákról beszélgettünk, hanem valós dolgokról, tapasztalatainkról. Iskola után általában megkértem unokatesóm, aki már régebb óta kint tanult, hogy mutassa be nekem a várost, nézzük meg a nevezetességeket, így dutánonként többnyire városnézéssel telt a programm egy-egy kíváló német sör társaságában. Peti-unokatesóm, hogy spórolni tudjon biciklivel jött én meg vettem 72!!! euroért egy havi bérletet a tömegközlekedésre. Mondanom se kell, mi volt a taktika: "na akkor találkozzunk az Alexanderplatzon fél óra múlva" na hát itt jöttek a problémák, párszor Peti biciklizett rosz irányba, másszor én tévesztettem el az U-bahn-on az irányt, így sokszor egymásra kellett várnunk.

Unokatesóm: Peti

látkép a TV-toronnyal

Az első heti programomba még sikerült belesűrítenem egy kirándulást az Olimpiai stadionhoz, aminek a látványa lenyűgözi az embert. Oda egy olasz csoporttársammal utaztunk el, u-bahn-nal 23 megálló volt kb, és 50 perc, magyarul iszonyat fárasztó, DE megérte. Miután beléptünk a stadionba leültünk a legfelső sorba és csak néztünk ki a fejünkből és próbáltuk felfogni, hogy itt valóban elfér közel 75 000 szurkoló!

Az olimpiai stadion

Ha jól emlékszem ez egy csütörtöki napon történt, amikor is az Intensiv Kursra ellátogatott hozzánk 2 újságíró hölgy a Berliner Morgenpost nevű újságtól és interjút készítettek velünk. Jöttek szépen sorban a kérdések, hogy mi tetszik és mi nem Berlinbe nekünk! Igyekeztünk pozítívan reagálni a kérdésekre, de az interjú megjelenésének napján rájöttem ez hülyeség volt, hiszen azért újságírok, hogy olyat írjanak ami tetszeni fog az olvasóknak, így nem sok  realitás volt az újságban olvasható válaszaimnak, DE legalább a fényképem az eredeti:

A Berliner Morgenpost hasábjain!

Aztán az első héten már nem fért sok minden bele a programba. Pénteken ellátogattunk egy helyi festivalra, ami nagyon ígéretesnek tűnt, ám az eső és a hideg gondoskodott arról, hogy ne tudjuk kiélvezni a programokat. Itt egyébként találkoztunk egy sráccal aki beatboxol és kérésre egy fél perces koncerttel is lenyűgözött minket. (amúgy ezt Mészi kedvéért írom csak, itt egy real mexikói choloval voltunk) Péntek este alig vártam már az első szombatot, ugyanis ez egyet jelentett az alvással. Végre nem kellett időre kellnem és elöször kint létem alatt aludhattam 8 óránál többet egy nap, isteni volt! Hétvégén kisebb gyalogtúrát tettünk a városba, ám a csepegő eső, itt is megzavart minket. Vasárnap ellátogattunk a helyi grundra ahol belekóstolhattam a nemzetek kosárlabdájára, hisz játszottunk itt némettel, szerbbel, törökkel, akik nagyon keményen játszanak és csakis victoriában, valamint még egy érdekesség: a kosárpályák itt mind rekortánból készülnek, ami nem csak az izületeket kíméli, hanem a labdát és a cipőt is, ezért itt mindenki a legjobb cuccokban tolta!

2. hét

Na, ezt is megértem, gondoltam a második héten magamban, amikor én már rutinosnak mondható voltam tanórákon. Ugyanis minden hétfőn újabb diákok érkeztek a suliba! De úgy ha valaki jön, más megy is, most se volt másképp, még pénteken elkellett köszönnöm egy olasz csávótól (na jó ez lehet túlzás 36éves volt), aki nagyon jó fej volt, sokat dumáltunk együtt, többek közt megbeszéltünk egy egymást meglátogatós nyarat is, remélem ő se felejti el:P Na szal, jöttek az új arcok, köztük egy francia srác, szinten nagyarc, meg egy orosz csaj aki már szószerint nagy-arc (duci volt szegénykém, 120at tuti ütötte). A második hét számomra egyik legkevdesebb emléke a német parlament meglátogatása volt. Noszogattam uncsitesóm menjünk el valamelyik nap, de hirhedten sokat kell sorban állni, ezért a keddi napot választottuk, ez messze áll a hétvégétől, talán kevesen lesznek. Hatttalmasan jól taktikáztunk mindössze 20 perc sorbanállás után sorra kerültünk és mehettünk be. Persze azt még hozzátenném, hogy kintlétem alatt ha volt 5nap kánikula... (itt 28 fok már az) és ez pont az volt! De 20 perc a tűző napon simán megéri a látványért. Na a bemenetel itt sem volt egyszerű! Ugyanolyan ellenőrzős kapu van, mint a repülőtereken, szal a fémeket ki kell pakolni! Itt ismét sikerült beégnem XD, szépen sorjába pakoltam ki mindent, övet, telót, amit csak lehetett, ám valami bent maradt a zsebembe: egy sörnyitó. Na ez volt ám a gázos, itt csipog mint a szar, az a hülye kapu, a sok idős-nyugdíjas meg szúrós szemekkel néz rám, majd csóválja a fejét, mikor kiderült hogy egy fém-sörnyitó volt a hibás! Én nem vettem fel nagyon a dolgot, örültem bent vagyok, izzítottam a fényképezőt. A látvány, mind építészeti, mind paraszt-szemmel nézve meghökkentő:P Felmásztunk a kupola tetejére és ott flasheltünk egy darabig, tessék csak figyelni:

A Reichstag kupolája

 Miután kigyönyörködtünk magunkat, azután a parlament egyik legeldugottam sarkában az árnyékban kerestünk menedéket, de mást is találtunk, amin majdnem beszartam (ezt a szót a meghökkenésem kifejezésére használom), alig hittem a szememnek, sztem ti se fogtuk:

Bizony, bizony jól láttok, ez magyarul van, méghozzá a német parlament oldalán, amiről maguk a németek se tudnak, tudtam meg több német ismerős megkérdezése nyomán.

A második hétvégén volt júl. 4-e ami nem csak kisöcsi születésnapja, hanem igen, bizony A Függetlenség napja is. Nos ezt a németek olyan hatalmas fesztivállal ünnepelték meg mintha valami nagy nemzeti ünnep lenne ez Németországban is. Na jó azt azért hozzátenném, hogy a program abból állt, hogy volt egy country énekes, aki piszok vicces nótákat játszott, a fülün alig bírta, és ameddig a szem ellátott mindenhol kajás-büfés pultok és naná hogy hideg csapolt sör volt kapható, ami nem csoda, a németek arra buknak! Ha van kolbász meg sör akkor ott már nagy buli van:D Mi ezt annyira nem tudtok élvezni, viszont ugyanitt volt néhány amerikai autó, amikbe bele lehetett ülni, na azok mocskosul bejöttek. A Brandenburgi kapu közelépben volt ez az egész fesztivál, a nagykövetségekhez közel! Jellemző, mint ahogy sejtem én minden városban, az amerikai nagykövetséggel érintekző utcák mind levoltak zárva, de nem az ünnepély miatt, ez egész évben így van! Mondhatni, ő nagykövetségük, ő utcájuk ide senki más nem mehet, picit vicces, de végülis ők megtehetik ezekszerint! Egyébként itt a szomszéd sarkon állt a magyar nagykövetség is a magyar zászlóval, de hálistennek ide soha nem kellett betérnem, megúsztam mindenféle probléma nélkül a kintlétemet. Itt a közelben van elég sok menő, autószalon itt bukkantam rá, kedves Wigand barátom kedvenc autómárkájára, ezt az ő kedvéért:):

Bugatti Weyron

Aztán a hétvégén Petivel elhatároztuk, hogy megpróbálunk egy jó kis magyaros ebédet összedobni, amiből paprikás krumpli lett, ugyanis már nagyon hiányoztak a magyar ízek, a sok török kaja után.

3.hét

Már csak egy hét volt hátra hazaindulásig, és ez a hét szaladt el a leggyorsabban. Hétfőn pár arc távozott, de jöttek újabbak, akik közül egy jó fej svájci sráccal sikerült összehaverkodnom, és a héten pár közös programot beiktatni. A születésnapom is pont erre a hétfői napra esett, szóval ez a hét valóban jól indult:) A nőcike akinél laktam a reggelim mellé egy színes képeslappal emlékezett meg e nemes napraXD Aztán délután, hogy igazán emlékezetessé tegyük a szülinapom ellátogattunk egy nagyon híres szoborhoz, ami cirka 60 méter magas és fellehet menni a tetejére. A látvány egyszerűen mesés, Berlin felülről, mégis közelről. Siegessäule

Ahhoz, hogy valaki ezt a csodás kilátást áttudja élni, mindössze 285 lépcsőfokot kell leküzdenie... nos döntsétek el megéri-e? Kedden érkezett Peti barátnője Szabina látogatóba, akinek nagy köszönet, hogy a psp-m töltőjét utánam hozta, mivel így újra tudtam zenét hallgatni, és nem unatkozni a napi 2 órás utazgatás közben. Mivel ez volt az utolsó hét úgy gondoltam, mindenképp érdemes lenne még egy sétát tenni az Alexanderplatzon, ami önmagában óriási élmény volt számomra, csak leülni egy padra és nézelődni. Aztán szerdán, hadd említsem meg kikkel: Miki, Nóri (egy fiatal magyar pár, náluk lakott a Peti, kosaras haver), Miki anyukája, Szabina, Peti és én a csajok kedvéért egy hatalmas plázába vettük az irányt. Na ez tényleg gigantikus volt, 4 emelet, de hadd ne soroljam, hiszen Berlinben minden túl van méretezve! Itt míg a csajok shoppingoltak mi ismét kipróbáltunk pár német sört, amikben ezuton se csalódtunk. Csütörtökön esett az eső, nem nagyon lehetett mit csinálni, körbenéztünk a régi nyugati központban, ahol egy még a II. világháborúban lebombázott templom maradványait "csodáltuk" meg, valamint találtunk egy marha vicces boltot: egy 1 euros boltot, ahol úgy képzeljétek el, hogy tényleg minden 1 euro volt (wc-kefe, fogkrém, toll, egy zacskó kavics, gumi, pezsgő, seprű, rágó, minden egymás nyakán, poén volt). Az utolsó nap következett a suliból, itt elköszöntünk egymástól a diáktársakkal, a tanárokkal, email- telszám csere, meg ami ilyenkor kell, némi meghatódás, kivételesen az én részemről semmi, mert már hiányzott a magyar levegő. Délután egy közös sörözgetés a volt csoporttársakkal, majd szombaton talán kintlétem legnagyobb élménye következett! Az NBA és az Adidas szervezésében egy streetball volt 5-5 elleni, elég népes, és színvonalas esemény, legalább 15 rendes nagyságú pályával és 2 fiatal NBA-"sztárral": Damien Wilkinssel, és Martell Websterrel. Utóbbival sikerült lencsevégre kapni magam:

Másnap reggel elköszöntem a "családtól" majd jött értem a taxi. Tipikus ott-hagyós, utazós, szomorú reggel volt ez. csepegett az eső, hideg volt, ezért jól fel is öltöztem. A reptérre elég hamar kiértem, itt nagyon sokat, 2 órát ültem egymagamban és próbáltam feldolgozni, összegezni magamban a kint átélt dolgokat, amit egy tisztességes csövessel át is beszéltem, aki sok szerencsét kívánt az útra. A becsokkolásnál már megint égtem... ugyanis egy pezsgőt hoztam volna haza ajándékba, csak sajnos ugye folyadékot nem lehet felvinni a gépre, ezért 2 lehetőségem volt a biztonsági őr szerint: kidobni, vagy gyorsan megninni.. kidobtam, aztán irány a gép, 1 óra a felhőkben, landolás a Bécsi-repülőtéren, ahol már várt a család. Egy gond volt, a klíma... én felvoltam öltözve, mint az eszkimók, itt meg 30 fok és hazáig úgy éreztem lerohadok, de valahogy mégiscsak kibírtam.

Nagyon jó volt a kint eltöltött 3 hét, de leginkább az tetszett, hogy megismertem egy más mentalitást, amit nekünk is megkéne tanulnunk... ott már tudják mint jelent: "Save energy, save lives"

-The End-